Hampuk Richárd

A kommunikációról

Az Obama-kampány 5 szakasza

Hampuk | 2014. február 14. 15:30

A sorozat ezen (8.) részében az Obama-kampány 5 szakaszáról olvashatsz. A posztból megtudhatod, hogy mi az a Dry Run és miért hasznos egy politikai kampányban. 

1-IMG_0367.JPGA stratégiában a kampányt öt jól körülírható szakaszra bontották az Obama-kampány szakemberei, mindegyik egységnek megvolt a saját célkitűzése, ezáltal könnyebben mérhetővé váltak az egyes részek. 

1. Az első szakasz a kampány hivatalos bejelentése. Ekkor állítják össze a szenior tanácsadói csapatot és veszik fel a legtöbb fizetett kampánymunkást. Meghatározzák a fő célokat és az ahhoz szükséges erőforrásokat. Fontos szerepe van a finanszírozásért felelős vezetőnek, mert neki kell pontosan felmérnie, hogy milyen anyagi ráfordítás esetén biztosított az elvárt infrastruktúra. Ebben az időszakban nagy hangsúlyt fektetnek a támogatók felkutatására és az adományok összegyűjtésére. Ennek érdekébe ilyenkor sok 1:1 találkozót és partikat szerveznek.

2. 2012-ben a második szakasz veszi kezdetét. Ilyenkor építik ki az állami és helyi szinteken a kampányszervezetet. Irodahelyiségeket keresnek, fizetett alkalmazottakat vesznek fel. Ekkor főként a csapatépítésre és a választói adatbázisokra helyezik a hangsúlyt. Jim Messina szerint ez az egyik legfontosabb lépcső a sikeres választási kampányhoz. Éppen ezért nagyon sok standard segítségével érik azt el, hogy ugyanaz a minőség honosodjon meg a különböző helyi szervezeteknél.

3. A harmadik szakasz a Republikánus párt elnökjelölésének lezárását követően kezdődik. Ekkor a stratégiában a fókusz a meggyőzésre és a szavazók regisztrálására helyeződik. Ennek érdekében rengeteg nyilvános eseményt szerveznek, ahol a szimpatizánsok és bizonytalanok találkozhatnak Barack Obamával vagy a First Ladyvel, az alelnökkel és családjával. A tudatos adatbázis építés jegyében minden ilyen eseményt kihasznál a kampánycsapat. A részvétel éppen ezért regisztrációhoz kötött. Tehát mindenki, aki belép egy stadionba, hogy láthassa az elnököt, meg kell, hogy adja a nevét, email címét és telefonszámát. Az adatokat később digitalizálják, és az adatbázisban megjelölik, hogy hol és mikor lépett kapcsolatba a kampányszervezettel.

4. A kampány negyedik szakaszában fokozzák az intenzitást. Heti rendszerességgel lépnek kapcsolatba a választópolgárokkal. A cél továbbra is a szavazók regisztrálása és az „Early Voting” (korai szavazás). Vannak ugyanis olyan államok, ahol már korábban el lehet kezdeni a szavazást. Ilyen volt például Ohio állam is, ahol már október 2-tól lehetett szavazni.

5. Az utolsó szakasz a legfontosabb állomása a kampánynak. Ekkor sokszorosára növelik a kampányszervezetet, és minden a mozgósításról szól. Ilyenkor dolgozik a legtöbb önkéntes a kampányban, aki megkapja az utolsó képzéseket is. Ez a GOTV szakasz, ami a Get Out The Vote angol szavak kezdőbetűiből alakult ki. Jelentése pedig annyit tesz, szavazatok mozgósítása (saját fordítás). Időben ez október és november hónapra tevődik, hiszen ilyenkor már lehetséges a szavazás, ahogy az előző bekezdésben bemutattam. Ebben az időszakban szervezik a „Dry Run” kampányokat is, amikor azt tesztelik, hogy a helyi szervezetek mennyire képesek hatékonyan működni. Felmérik, hogy van-e bármire szükségük ahhoz, hogy még több választót tudjanak mozgósítani az utolsó szakasz során. A „Dry Run” segítségével az egész szervezet tapasztalatra tesz szert, így sokkal gördülékenyebben működhetnek majd a végső hajrában. Ezek a próbakampányok az október 20-21-ei, illetve október 27-28-ai hétvégén voltak az ohiói kampányban. 

Ha tetszett a bejegyzés és érdekelnek hasonló témák, kövess facebookon vagy twitteren!

Címkék:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kommentek

süti beállítások módosítása