Nap mint nap hallok beszélgetéseket ahol az a téma, hogy ?ejj nem lenne ekkora baj, ha az ellenzék végre csinálna valamit?. De az az igazság, hogy ezek a kijelentések körülbelül annyira relevánsak mint a mindenkori kormánypárti politikusok által gyakran ismételgetett ? a kormányzati kommunikáció szar?.

Az ellenzéki pártokkal szembeni elégedetlenkedést főleg az LMP és az MSZP táborából hallhatjuk. De megfigyelhető, hogy egyik ellenzéki párt népszerűsége sem növekszik látványosan, annak ellenére sem hogy a Medián 2011 júliusi felméréséből kiderült, hogy a lakosság 60 százaléka úgy érzi, hogy az országban rossz irányba mennek a dolgok.

Nyilván sok mindenen múlik a népszerűség növekedés elmaradása, többek között a 2/3-os kormánypárti többségen, az erős jobboldali médián, stb. De azt sem szabad elfelejteni, hogy rendkívül nehéz kommunikációs gödörben vannak az ellenzéki pártok. Nehéz úgy kommunikálni bármit is, hogy az emberek tudják, hogy nem reális alternatíva az amit bármelyik ellenzéki párt tűz a zászlajára.  Hiszen azon kívül, hogy beszélnek róla érdemi változást nem tudnak kiharcolni. Sőt sokszor az érdemi javaslat is hiányzik.

Eleinte a Jobbik hatékonyan tudott megjelenéseket generálni a médiában, ez főként a ?saját? polgárőr egyesületeknek és gárdáknak volt köszönhető. Ezáltal a megítélésük is erősödött a szimpatizánsaik körében,  hiszen az állampolgárok valódi cselekvéseket tudtak párosítani a párt kommunikációjához. Azonban a jogi keretek egyre jobban beszűkültek ezért számukra is egyre korlátozottabbak a kommunikációs lehetőségek. A másik két párt (LMP, MSZP) a rendszeres (akár napi több) sajtótájékoztató tartásán kívül nem igazán talált még ki látványos, markáns ? a média ingerküszöbét átlépő-akciót. Hallhattunk nyári vízosztásról (MSZP) vagy filmklubról (LMP), de ezek nem igazán generáltak valódi megjelenéseket. Szerveztek tüntetéseket, de ezek sem hozták azt az áttörést, amire most az ellenzéki pártoknak kommunikációs szempontból szükségük lenne.

A parlamenti pártok politikusaiba az elmúlt 20 évben kitűnően beleverték, hogy sajtótájékoztatót kell tartani, de arról valószínűleg elfelejtettek szólni nekik a tucatjával fellelhető kommunikációs szakértők, hogy csak akkor érdemes sajtótájékoztatót tartani, ha olyan mondanivalója van az embernek, aminek van hírértéke. Persze tudom, hogy még tanulási szakaszban van a hazai politikai kommunikáció, de azt gondolom, hogy az örök bölcsesség ezúttal is működhet: A kevesebb néha több.

Nem beszélve arról, hogy a látvány sokszor fontosabb, mint maga a beszéd. Néha-néha feltűnnek kreatív megoldások egy-egy sajtótájékoztató kapcsán, de ezek olyan távol állnak az adott párttól vagy politikustól, hogy inkább kínossá válnak, mint sem hatékonnyá.

Rengeteg hasznos példát láthatunk majd az elkövetkező orosz és amerikai választások kapcsán. De ennél is hasznosabb az, ha megpróbálnak a kommunikátorok egy kicsit tovább nézni a párt akaratánál és stratégiai szinten kezdenek gondolkodni kommunikációs aktivitások kapcsán.

Összefoglalva:

• Hiába elégedetlen a lakosság nagy része az ország jövőjével kapcsolatban az ellenzéki pártok mégsem tudnak megerősödni.
• Mély kommunikációs gödörbe kerültek az ellenzéki pártok.
• A kevesebb néha több alapvetés most is igaz lehet, inkább a kreativitásra és stratégiára kellene helyezni a hangsúlyt a mennyiséggel szemben.
• Tanulási szakaszban van a hazai politikai kommunikációs szakma. Az orosz és amerikai választások kitűnő terepet adhatnak a tanulásra.