Hampuk Richárd

A kommunikációról

Nescafé ? ami igazán felpörget

Hampuk | 2011. december 20. 12:03

Tegnap robbant a bomba, hogy a  Nescafé 3in1 Effekt promóciós játékában egy játékos nem jutott be a döntőbe pedig 47 ezer lájkot szerzett a pályaművére. Ezzel önmagában még nem is lenne probléma, hiszen a játékszabályzatban benne van, hogy a zsűri dönt a művekről. Azonban emiatt a ?kizárás? miatt a márka ellen igazi közösségi ellenállás indult. Ami egyetlen rossz döntésnek köszönhető.

A tegnapi Index cikk után sokan véleményezték a Nescafé promócióját, a legtöbben persze negatívan. De azért az ügy nem ennyire fekete és fehér. A Nestlé egy hatalmas vállalat, amelynek Magyarországon is működik egy képviselete. A játék amiről szó van több tucat szűrőn ment át ?vélhetőleg- mire publikálták. A játékszabályzatot jogászok hada hagyta jóvá és gondolom jó szándékkal szövegezték.  A játék a saját weboldalukon futott. A szabályzatból egyértelműen kiderült, hogy a zsűri dönt. Csakhogy volt egy nagyon aktív játékos aki 47000 lájkot gyűjtött a pályázatához. Ez viszont nem hatotta meg a zsűrit (hiszen nem a lájkok szám alapján döntöttek) és nem jutatták a döntőbe.  Nem is kellett volna. Azonban számolhattak volna azzal, hogy az a személy aki ennyi lájkot tud gyűjteni a pályázathoz, az képes lesz ezek közül valamennyit mozgósítani is, ha kudarccal jár. Mondhatjuk egyfajta véleményvezérnek is (halkan jegyzem meg, hogy a Nescafé Hungary Facebook oldalnak 40 000 körüli rajongója van összesen) a játékost. A rossz döntés a vállalat részéről akkor született amikor úgy hirdettek meg egy pályázatot, hogy az a hagyományos szabályoknak felel meg, de egy közösségi oldalon keresztül mozgósítanak rá.

A játékos Szolnoki János felháborodott a zsűri döntésén és harcolni kezdett. Sikerült hypeot generálnia az ügy köré, ennek köszönhetően a márka ?bepánikolt?. Először a szabályzatra hivatkoztak, majd próbálták rábírni a játékost, hogy hagyjon fel a kampánnyal végül letiltották a rajongói postokat az oldalon. Ezt követően már csak azt tudom elképzelni ezen a síkon, hogy a vállalat bepereli a játékost lejáratásért. Csakhogy ez sem vezetne megoldáshoz, hiszen ez már a játékoson is túlmutat, az emberek már azonosultak a problémával így őket is bosszantja az ügy. A bezárkózás pedig csak olaj a tűzre.

Érdemes lenne elgondolkodni azon, hogy nem lehet-e ezt a helyzetet a márka hasznára hajtani? Ha egy kicsit tudnának lazábban viszonyulni a kérdéshez ?persze ezt kívülről könnyű mondani- akkor áthozhatnák azt az üzenetet, hogy ?látjátok a Nescafé tényleg felpörget?. Emellett mivel a közösség ennyire kiáll Szolnoki János projektje mellett közönségdíjban lehetne részesíteni. És itt vissza is térünk az egyetlen rossz döntéshez, úgy meghirdetni egy pályázatot, hogy a Facebook lájkok száma is kell ahhoz, hogy bejuss a pályázók közé és ehhez nem felállítani közönségdíjat ?bátor? döntés volt. A közösségi média használata gyors reakciót kíván és a közösség igényeit kell szem előtt tartani.

Viszont ez a példa kiváló tanulópélda arra, hogy a social media használata is nagyon nagy stratégiai érzéket követel és nem érdemes belevágni kríziskommunikációs tapasztalatok nélkül. Egy egy nyertest is azonnal lenyomoznak a játékosok, gondoljunk csak bele a Nissan Micra játékba ahol a community manager barátja nyerte meg az autót.

Sajnálom,hogy ez a jó kis projekt elcsúszott ebbe az irányba, mert maga az ötlet és a játék is nagyon jól indult. Remekül összekötötték a feladatot a branddel: ?A KÁVÉZÁS KÖZBEN KIPATTANT ÖTLETEK?. De talán még egy kávét ihattak volna a készítők is, hogy eszükbe jusson a közönségdíj? 

Ha tetszett a bejegyzés és érdekelnek hasonló témák, kövess facebookonvagy twitteren!

Címkék: nescafé Facebook

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kommentek

süti beállítások módosítása