Hampuk Richárd

A kommunikációról

A hóhért akasztom

Hampuk | 2011. március 10. 07:28

"Benne leszek a tévében" - feküdtem le hétfőn este. Aznap hívott fel az RTL Klub kedves kollégája, hogy szeretnének meghívni a Fél Kettő című műsorba, stúdióbeszélgetésre a Facebook veszélyeivel kapcsolatban. Örömmel, ugyanakkor egy kis félelemmel éltem a lehetőséggel. Az alábbiakban kritikus szemmel elemzem szereplésem, hogy ne csak én, mások is tanulhassanak hibáimból. A hibákat felnagyítom ezért a post kivételesen, egyoldalúra sikeredett.

Nem ez volt életem első tévés szereplése, de ez volt a legelső élő tévés beszélgetésem szakemberként. Rengetegszer adtam tanácsot az elmúlt években közszereplőknek azzal kapcsolatban, hogy mit hogyan mondjanak el egy-egy riportban. Gyakoroltam velük a sound bite-ok megfelelő elhelyezését, de mindig is tudtam, hogy külső tanácsadóként sokkal könnyebb okosakat mondani, mint szereplőként az izgalom hevében gondolkodni.

Hasonlóan voltam ezzel a beszélgetéssel én is. Tudatosan megpróbáltam felkészülni, leküzdeni a félelmemet és lelkileg megfelelő állapotba hozni magam. De mégis csak amatőrként léptem be a kertévé stúdiójába.Na de nézzük a videót!


szólj hozzá: A Facebookon sem szabad minden

A stúdióban nagyon steril környezet fogadott, furcsa volt, hogy egy kék teremben vagyok, ahol rögzítve van a szék és nem igazán érzem, hogy hogyan is kell ülni. Egy berendezett stúdióban teljesen más érzés beszélgetni, a környezet jócskán befolyásolt abban, hogy feszültnek érezzem magam.

Jól látszik a videón, hogy az első 1-2 percben az izgalom vitte el a beszélgetést. Az elején meg-meg botlik a nyelvem, a gondolataim előrébb szaladnak mint a szám. Ráadásul a feszültséget úgy vezettem le, hogy forogtam a székben, képzelem mennyire örülhettek az operatőrök és a rendezők nekem. De a kezdeti feszültség után előbújt a szakértői énem, és a korábban adott tanácsok egy része és ezért tudatosan abbahagytam a forgást a székkel, előrébb dőltem, el kezdtem élvezni a beszélgetést. A fejem is jobban kezdtem tartani.

Ezt követően már csak azzal kellett megharcolnom, hogy ne akarjak mindent egyszerre elmondani, annyi mindenről beszéltem volna még? Szerettem volna tisztán, érthetően beszélni, ebből az lesz, hogy szinte már tájszólással mondtam az s, sz és t hangokat.

A fejtartásom sokszor túlzott önbizalmat (ejtsd beképzeltséget) sugall ami nagyon nem előnyös, főleg nem szakértői szerepben. A feszültség miatt olyan szavakat és szóösszetételeket használok, amelyek nem értelmesek, vagy amiket ebben a formában nem használunk. Pl.: ?általában mindig?, ?szavatosan?.

A beszélgetés utolsó negyedében kezdek igazán feloldódni, ami a műsorvezető Holló Márta személyének is köszönhető, aki jó műsorvezetőhöz híven próbálja beszélgető alanyából a legtöbbet kihozni.

Néhány javaslat, ami segíthet egy amatőrnek (mint én) egy tévés szereplésben való felkészülésben

  • Készüljünk fel az adott témában
  • Érkezzünk időben a stúdióhoz, hogy a műsorvezető a riporton kívül is megismerhessen
  • Lehetőleg a szereplés előtt közvetlenül, ne intézzünk munkahelyi ügyeket. - Az egyik nagy hibám az volt, hogy még a műsor előtt pár perccel is telefonon konzultáltam egy ügyféllel. Így nem tudtam kellőképpen ráhangolódni a tévés szereplésre.
  • Maradjunk önmagunk, akkor leszünk a leghitelesebbek, ha tudjuk a saját stílusunkat hozni. ? Annyira szerettem volna megfelelni, hogy a fogalmazásom és beszédem mesterkéltnek hathatott.
  • Legyünk tudatosak, képzeljük magunkat a nézők helyébe. ? ennek köszönhetem, hogy ráébredtem, hogy a forgás amit csinálok nagyon zavaró.
  • Legyünk aktuálisak. ? egy-egy apró aktuális megszólalással feldobhatjuk a beszélgetést, ilyen volt a nőnap megemlítése.
  • Ne akarjunk mindent egyszerre elmondani.
  • Építsük fel a beszédünk ívét!

Végül, ami a legnehezebb elemezzük ki magunkat a lehető legkritikusabb szemmel és tanuljunk belőle. Ha van annyi lelki erőnk, akkor hibáinkat osszuk meg másokkal is, hogy ők is tanulhassanak belőle, én is így tettem. Tisztában vagyok vele, ha valaki nyilvános szereplést vállal a kritikákat is vállalnia kell. Remélem ezáltal legközelebb még jobban fogok tudni szerepelni, majd még jobb tapasztalati tanácsokat adni.

Ha tetszett a bejegyzés és érdekelnek hasonló témák, kövess facebookon vagy  twitteren !

Címkék: rtl klub tévés szereplés

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kommentek

süti beállítások módosítása