Obama kampányaival foglalkozó sorozatom ezen (3.) része a népszerűség növelésével foglalkozik. Egy országosan ismeretlen politikusnak (Barack Obama) kellett, az egyik legismertebb demokrata (Hillary Clinton) jelölttel versenyeznie.

A csapat kialakulását követően Obamáéknak el kellett kezdeniük az építkezést. Az Egyesült Államokban ugyanis nem úgy működnek az adatbázisok, mint hazánkban. Idehaza ugyanis egy-egy párt rendelkezik adatbázissal, amit a párt tart karban és kezel. Az amerikai elnökválasztásban azonban a jelöltnek kell felépítenie a saját támogatói bázisát. Tehát az Obama-kampánynak nagyon gyorsan adatokhoz kellett jutnia a választókról. Az adatok gyűjtése és rendszerezése kiemelt fontosságú volt a kampányban. Ez sikerének egyik kulcsa és ezt tévesztik sokan össze a Facebook szerepével. Igaz, valóban ő volt az első elnökjelölt, aki használta a Facebookot, de nehéz is lett volna másnak korábban megtennie, hiszen a közösségi oldalt 2004-ben alapította Mark Zuckerberg. Az oldal használata nem önmagában értelmezendő.

Ahogy Bruce I. Newman politikai marketing modellje is mutatja, az elnökválasztás során meg kell alkotni a politikus imázsát, amelynek különböznie kell ellenfelei arculatától. Első körben tehát Hillary Clintontól kellett megkülönböztetnie magát, aki egy nála idősebb, a washingtoni politikában jártasabb politikus. A fiatalokat azonban nem tudja megszólítani. Később pedig csak John McCain volt a vetélytárs. McCain egy nyilatkozatában elismerte, hogy a számítógép fehér folt az életében. Éppen ezért nem is fektettek akkora hangsúlyt az internet adta lehetőségek kihasználására, mint Obamáék. Barack kampánycsapata felmérte, hogy mely célcsoportokban tudnak elérni gyors növekedést, és hol tudják őket hatékonyan megszólítani. Így jutottak arra a döntésre, hogy a jelöltnek ezeken a csatornákon keresztül intenzíven kell kommunikálnia.

Az sem elhanyagolható szempont az újmédia használata kapcsán, hogy 2007-ben Obama országosan még ismeretlen volt. Ahhoz, hogy a legtöbb embert elérő tömegmédia, a televízió foglalkozzon vele, meg kellett mutatni, hány szimpatizánsa van. Olyan jelöltre ugyanis, akinek már milliós rajongótábora van a Facebookon, nem mondhatja senki, hogy esélytelen, mert nincsenek támogatói. Mivel a 2007-es és 2008-as évben a közösségi oldalak alapból gyakori témák voltak a médiában, így ezzel sikerült az Obama-kampánynak egy kis szeletet kiszakítania a média napi rendjéből. Minden marketing- és kommunikációs kampányban fontos a csatorna. Itt is azt láthatjuk, hogy a csatorna használata önmagában üzenet is. Barack Obama közülünk való, mert van Facebook oldala, használ okostelefont, és rendszeresen üzen különböző közösségi oldalakon.

Ezekkel a technikákkal sikerült elérni, hogy olyan célcsoportokhoz is eljusson Obama üzenete, amelyekhez korábban nem tudtak hatékonyan hozzáférni a politikusok. Azonban önmagában ez még kevés lett volna a győzelemhez. Éppen ezért számos technikával terelték át ezeket a követőket és rajongókat a közösségi oldalakról a kampány adatbázis építési micrositejaira. Így jött létre a maybarackobama.com, amelynek a kampány hajrájára már több mint kettőmillió aktív felhasználója volt. A felhasználókról és a hírlevélre feliratkozókról egyre többet tudtak meg, mert rendszeresen kértek új adatokat az érdeklődési köreikkel, hobbijaikkal kapcsolatban. Ennek köszönhetően szép lassan egy hatalmas adatbázist sikerült kiépíteniük, amelyben különböző elvek alapján kategorizálták a felhasználókat. Ezek alapján 35 ezer különböző csoport jött létre, amikben a felhasználók 150 ezer eseményt szerveztek a kampány segítéséhez.

Ezeknek a tagoknak tartalmat kellett szolgáltatniuk. Ez kétféle módszerrel történt. Az egyik a közösségi tartalom volt, azaz a felhasználók saját történeteiket osztották meg a többiekkel. A másik a központi üzenetek terjesztése volt. Azonban a kampánycsapat ezúttal meghonosította a mikrotargetinget a politikai kampányokban. Így nem egyetlen üzenetet küldtek ki mindenkinek, hanem érdeklődési kör, nem, kor, földrajzi és egyéb szempontok szerint specifikus, személyre szabott hírlevelekkel, telefonhívásokkal keresték fel őket. Az e-mailekben mindig a keresztnevükön szólították a címzetteket, és rendszeresen – az üzenet tartalmának megfelelően – változtatták a levél feladóját. Egyszer Barack Obama, egyszer Michelle, majd David Axelrod szerepeltek a feladó mezőben. Sőt, miután eldőlt a demokrata elnökjelölt személye a párton belül, még Hillary Clinton is a feladók között volt. A napi rendszerességgel küldött hírlevelek soha sem voltak tolakodóak, mindig személyesen megfogalmazva és mindig releváns információval látták el az olvasókat. A szöveggel együtt beágyazott videók, fényképek színessé, érdekessé varázsolták az egyébként is érdeklődést kiváltó témákat. Ezek segítettek a virális hatás elérésében. Ugyanis, ha nem csak magát az üzenetet kapja meg a felhasználó, hanem egy vizuális és megosztható tartalmat is, akkor azt sokkal könnyebben mutatja meg az ismerőseinek