Idén is ősszel szervezték a kommunikációs szakma egyik legelismertebb digitális kommunikációs versenyét. Számos országból több mint 600 pályázó közül hirdetnek 38 kategóriában győztest. Ide jutottunk be idén egyedüli magyarként a döntősök közé. A kategória-győztes díjat nem kaptuk meg, de nyertünk, mert olyasmit tanulhattunk meg, amit különben sosem tudtunk volna. Ehhez nem kellett más, mint nagyon-nagyon sok munka és az, hogy a kudarcot megtanuljuk feldolgozni.

A verseny egyik legerősebb kategóriájában indultunk a Coca-Cola Testébresztő hűségprogramjával, amit a kezdetektől az ügynökségünk kezel. Hiszünk a projektben, ezért esélyesnek éreztük magunkat, amikor pályáztunk. Ezt a reményteliséget csak megerősítette, hogy  bejutottunk az 5 shortlistes közé. Ezzel lehetőséget kaptunk arra, hogy a projektet személyesen is bemutassuk a zsűrinek. Fantasztikus érzés volt, hogy egyedüli magyarként hatalmas nemzetközi ügynökségekkel és vállalatokkal versenyezhetünk. A prezentációra hetekig készültünk. A lehető legjobb és legérthetőbb Prezit szerettük volna összerakni. Többször újrakezdtük az egészet, és teljesen új alapokra helyeztük a mondanivalónkat. Végül kialakult az a vizuális és tartalmi harmónia, amiről úgy gondoltuk, hogy érthető és meggyőző lesz a zsűri számára Berlinben.

A prezentáció napján egész nap gyakoroltuk az előadást Kiss Kata kollégámmal. Tucatszor előadtuk és folyamatosan javítottunk az angolunkon, a megfogalmazásunkon és a prezinken is. Hatalmas energiával álltunk a kategóriánkból elsőként a zsűri elé. Csillogó szemekkel mutattuk be a projektet, amely egyedülálló módon szólítja meg a hazai fogyasztókat. Sarkallja őket arra, hogy iktassák be életükbe a rendszeres testedzést.

A zsűri értette, amit mondtunk, megértették a célt és az eszközt is. Néhány kérdés megválaszolása után büszkén jöttünk ki a teremből. Úgy éreztük, hogy mindent megtettünk, ami rajtunk múlt. Természetesen nyerni szerettünk volna, de az is fantasztikus érzés volt, hogy a legjobbak között lehettünk, és neves nemzetközi szakmai zsűri értékelte a munkánkat.

A díjkiosztón végül kiderült, hogy nem mi nyertük meg a CSR kategóriát, hanem egy francia bank nemzetközi kampánya. Csalódott voltam, szomorú. Először azt éreztem, hogy feleslegesen dolgoztunk hetekig. Azt éreztem, hogy a munkánk nem jó, nem elég jó. De aztán rájöttem, hogy ez nem így van. Az eredmény után hallottuk a szokásos bölcsességeket: „nem baj, sokat tanultatok” vagy „már az is nagy szó, hogy kijutottatok”. Később jöttem rá, hogy ezek nem csak üres szavak, hanem, ha elég nyitott vagyok, valódi értékeket képviselő mondatok. Persze ehhez idő kell és erős tanulási vágy. Hiszen egy olimpikon sem boldog azzal, hogy a döntőbe jut, majd nem nyer. Nekem is treníroznom kellett magam, hogy meglássam a kudarcban rejlő lehetőséget. Megértettem, hogy mit jelent úgy gondolkodni, hogy nem csak a végeredmény a fontos, hanem az odáig vezető út is. Esetünkben ez utóbbi sokkal fontosabb. Ráadásul ha nyitott vagyok, a kudarcból nagyon sok dolgot tanulhatok, amelyet egy győzelem kapcsán nem biztos, hogy észrevennék.

A díjátadó után megkerestük a zsűri elnökét, hogy ha lehetséges, adjon visszajelzést nekünk, hogy miként lehetünk még jobbak. Meglepő dolgokat mondott, amelyek nagyon inspiratívan hatottak ránk.  Elmondta, hogy nagyon fókuszált volt a prezentációnk, nagyon jó a projektünk, de még nem elég nagy. Illetve, hogy a rendelkezésünkre álló adatok elemzésével lehet, hogy érdemesebb lenne mélyebben foglalkozni.

Ha nincs ez a verseny,

 … máig nem prezentálok nemzetközi kommunikációs szakmai zsűri előtt.

 … elfelejtem, hogy mennyire fontos a fókuszálás. Nem kell elmondani mindent egyszerre, csak a lényeget kell kiemelni.

 … nem tudom meg, hogy milyen érzés a szálloda halljában tizedszerre előadni egy prezentációt a kollégámmal.

 … nem járok Berlinben, nem találkozom nagyon érdekes emberekkel.

 … nem beszélgethetek egy zsűrielnökkel.

 … nem fejlődik ennyit a Prezi-tudásom.

És ami a legfontosabb, talán nem értékelném ennyire, hogy mennyire jó csapattal dolgozhatok a Person Communicationsnél.

 Így nyertünk mi Berlinben a világ egyik legelismertebb digitális kommunikációs versenyén. Ez a kudarc megtanított arra, hogy higgyek magunkban és küzdjek tovább az álmaimért. (Lehet, hogy nem holnap válnak valóra, de amíg ez bekövetkezik, addig egy olyan utat járhatok végig, ami talán többet fog érni, mint maga az álom...)

Ha tetszett a bejegyzés és érdekelnek hasonló témák, kövess facebookon vagy twitteren!