Hampuk Richárd

A kommunikációról

Demokratáknak kampányol az új országimázs film

Hampuk | 2011. január 06. 11:09

demokrata kampány a magyar országimázs filmben2010 decemberében mutatták be az új országimázs filmet World of Potentials címmel. Az alkotók ugyanazok, mint a Get Engaged klip esetén, de mégsem lett olyan átütő, mint a Budapest Business Region (BBR) számára készített alkotás. Ráadásul egy országimázs filmmel szemben támasztott kommunikációs elvárásokhoz képest vannak benne furcsa momentumok. Az egyik ilyen például a Demokratákat népszerűsítő póló a főszereplőn. A klipet még az előző kormány külügyminisztériuma rendelte meg 8 millió forintért.

(Ha nincs időd elolvasni a postot, tekerj a végére az összefoglalóért.)

A film koncepciója ugyanaz, mint a Get Engaged klipé, azaz, hogy mindennapos használati tárgyakon keresztül mutassa be a magyar feltalálók népes táborát, illetve a hazai tájak szépségeit. Itt két külföldi turistát kísérhetünk végig az ország néhány pontjára. Nem mennék bele a film technikai részleteibe, sokkal inkább foglalkoztat, hogy vajon milyen célhoz rendelték az egyes jeleneteit a filmnek.

A fenti képen látható jelenet a film vége felé (6.11) található. A női főszereplő éppen egy vízilabda meccsen szurkol egy 2008-as választási kampányból (USA) származó Demokrata Pártot népszerűsítő pólóban. Hosszas kutatás után találtam meg az eredeti pólót a neten. A textilen a ?Democrats Can Republicant? felirat olvasható, ami a Demokraták egyik Republikánusokat kigúnyoló eszköze volt. Egy országimázs filmbe nem szerencsés olyan tartalmat helyezni, amely megosztásra alkalmas. Főleg nem nemzetközi politikai megosztásra.  Csakhogy a filmet az EU elnökség kommunikációja kapcsán rendelte meg még 2009-ben a Külügyminisztérium. Így egyértelmű, hogy az ő céljuk a külföldiek elérése volt, az ország pozícionálása. A film rákerült az elnökség több ezer hivatalos vendége számára készült ajándék pendrive-okra is.  Nem mutat jól a néppárti Eu diplomatákkal szemben (akik többségben vannak), hogy Magyarország hivatalos országimázs filmjében a főszereplő demokrata párti szimpatizáns, ráadásul egy verseny környezetben ? így szimbolikus üzenete is lehet-.


szólj hozzá: Hungary - World of Potentials

Alapvetően azt gondolom a filmről, hogy inkább szól a magyar közönséghez mint a külföldi, potenciális turistáknak, befektetőknek, diplomatáknak. Legalábbis nagyon sok olyan jelenet van a filmben, ami egy külföldi számára (aki nem ismeri hazánkat) nem mond semmit. Mint például a Tihanyi visszhang, vagy az a több mint egy tucat termékelhelyezés (Sole, Szentkirályi, Pöttyös rudi, stb.) ami visszaköszön a filmben. Ha látnám a koncepciót a termékelhelyezésekben, lennének olyan termékek, amiknek ez használ a nemzetközi piacon akkor nem is lenne ezzel bajom. De a magyar márkák közül szerintem csak a Picket ismerhetik a külföldiek, ráadásul sok terméknek nem is érné meg terjeszkedni külföldön (Szentkirályi, Pöttyös rudi). Próbáltam megtudni, hogy a tavasszal befejezett filmbe mi alapján kerültek be a márkák, de sajnos senkit nem sikerült elérnem, aki kompetens lenne a témában. Sokan panaszkodnak a hosszúságára, de megtudtam, hogy a filmből készült 1 és 4 perces változat is.

Sajnálom, hogy a film gazdátlanul került ki a napvilágra. Ennek tudom be azt, hogy a tipográfia nem illeszkedik az elnökség arculatába, és forgatókönyvét tekintve nem harmonizál az országimázs stratégia 4 pilléréhez (Gyógyító, Kreatív, Vállalkozó, Zöld Magyarország). Ráadásul maradtak benne olyan jelenetek, amelyeket a jelenlegi kormány inkább háttérbe szorítana, mint filmet forgasson róla, például a 4-es metró. Képzelem, hogy idegesítheti mindez a jelenlegi kormánytagokat? Pedig ez lehetett volna egy erős imázs film, szép képekkel, fényezéssel, de a politika bebizonyította, bármilyen jó kommunikációs eszközt el lehet rontani.

Összefoglaló:

  • 8 millió forintért rendelte meg az országimázs filmünket az előző kormány.
  • Érdekes rejtett üzeneteket vehetünk észre a filmben, Demokrata párti pólóban szurkol a női főszereplő.
  • Vannak magyar márka elhelyezések a filmben (külföldiek is, pl.: Samsung), de koncepció nem látszik mögöttük.
  • A kormányváltás megpecsételte sorsát az országimázs filmnek.

 

Ha tetszett a bejegyzés és érdekelnek hasonló témák, kövess facebookon vagy  twitteren !

Címkék: kommunikáció országimázs eu elnökség

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kommentek

süti beállítások módosítása