Hampuk Richárd

A kommunikációról

Eltűnnek a Facebook bejegyzések (frissítve)

Hampuk | 2010. február 08. 06:45

Hamarosan már mindenkinek új dizájnra frissül a facebook. Addig azonban sokan bosszankodnak, mert bejegyzéseik eltűnnek, kommentjeik összekeverednek vagy soha nem jelennek meg. A fenti kép is erről a bugról tanúskodik.

Az átállás fokozatosan történik, remélhetőleg néhány napon belül már azok is élvezhetik az új designt és funkciókat akiknek ma még a fenti kép jelenik meg. Egyébként többszöri frissítés, vagy ki-be lépés után helyre áll a rendszer.

Az új designben a tartalommegosztás erősítésétől visszaléptek a barátkozás, kapcsolatépítés elősegítéséhez. A céljuk, hogy minél több időt töltsünk az oldalon, hiszen így több reklámra kattinthatunk rá. Ennek érdekében a kilépő gombot jól elrejtik előlünk, hogy nehogy véletlenül kilépjünk...

A design részletes boncolgatásával hírbehozó már a webisztánon egy jó kis postban foglalkozott.

Engem leginkább az érdekel, hogy mi az oka, hogy az átállásnál ilyen bugokat hagynak a rendszerben. Többen felvetették, hogy hihetetlen, hogy a szilícium völgyben nincs egy teszt csapat akik ezeket észreveszik és javítják. Természetesen van ilyen csapat, de gondolom amikor egy régi és egy új rendszer fut még párhuzamosan előjönnek ilyen problémák. Érdekes kérdés az is - amire magam sem tudom a választ -  hogy mi befolyásolja, hogy kinél frissül kinél nem az oldal?! Ma megdőlt az a teóriai is miszerint akiknek több ismerősük van azoknak előbb frissül a rendszer. Egyik olvasómnak 10 ismerőse van de neki már az új facebook pörög. Nekem több mint 400 és még mindig az öreg oldalt nyúzom :)

Várom az új megjelenést és funkciókat türelmesen, addig frissíthetek rendszeresen.

Tovább

Címkék: átállás facebook atallas

Az MDF on(OFF)line közvetíti évértékelőjét (MDF válasszal frissítve)

Hampuk | 2010. február 07. 14:32

Ezzel a hirdetéssel fogadta a látogatókat az mdf.hu oldal. A Közvetítésre Somogyi Zoltán az MDF kampányfőnöke is felhívta a figyelmünket twitteren. Nagy örömmel vártam az eseményt, hiszen egy újabb online közvetítés szemtanúja lehetek Orbán Viktor évértékelője után, ráadásul saját honlapjukon oldják meg. Vagyis majdnem...

14.00 ra beharangozott közvetítés 14.30 kor (Amikor Bokros Lajos beszéde kezdődik) még nem megtekinthető. A szervezők a NOL munkatársaitól tudták meg a hibás "működést" javítani most már nem tudtak rajta. Az MDF oldala http://eloadas.mdf.hu/ linkre navigál minket ahol középen egy keretbe zárt MDF logon kívül semmi mást nem láthatunk. Úgy néz ki, az első élő közvetítés technikai hibákba ütközött. Szeretem ezeket a kezdeményezéseket, csak azt nem értem, miért bajlódnak saját fejlesztésekkel amikor a világon rengeteg ingyenes lehetőség kínálkozik az élő közvetítésre. Az egyik legjobb példa a ustream.tv amit a Csillag Születik döntőjében is jól használt a csirip.com. Ráadásul ezzel az esemény után autómatikusan fel lehet tölteni az egészet a youtube-ra. Vagy használták volna a Virgo backchannelt (ami egyébként a Ustream api-jára alapul) amivel nem csak közvetíteni, de azonnali visszajelzést is lehet szerezni az eseményhez.

Azért is kellemetlen, mert nem hiszem, hogy az emberek több mint 20 percet várnának arra, hogy legyen valami. Pedig előre beharangozták, biztos rajtam kívül is lett volna olyan aki így akarta végig követni Bokros Lajos előadását. Ráadásul semmilyen infot nem írnak ki, hogy a hibát mindjárt javítják, vagy kövess minket twitteren hiszen ott is közvetítik az eseményt. Az oldalról annyit tudhatunk csak meg, hogy az oldal létrejöttében a Park Hostingnak is szerepe van, hiszen MDF logora nem kattinthatunk, de a Park jobb alsó logójára igen.

Amiről korábban is írtam már, most is bebizonyosodott a pártok 2010-ben kezdik megtanulni a web 2.0 használatát, holott a legtöbb szakember már hónapokkal ezelőtt jelezte, hogy ideje lenne felkészülni. Mindenesetre az kezdeményezés ötlet jó, a kivitelezésen jócskán javítani kell...

A hibáról az MDF-et is kérdeztem remélem az esemény után röviddel választ is kapok!? Meglepően (pár perc) gyorsan kaptam választ kérdésemre.

Válasz: Az MDF-től azt a rövid választ kaptam, hogy a hiba valószínűleg az én készülékemben van, mivel a közvetítés működött, csak rengetegen akarták nézni, ezért pár sorstársam és én nem tudta figyelemmel követni. Ezt mások is megerősítették, azt a nem hivatalos infot kaptam, hogy a kis sávszélesség miatt kb. 1500an tudták figyelemmel követni a kampánynyitó rendezvényt. Bokros Lajos évértékelése most már visszanézhető az eloadas.mdf.hu oldalon.

Az MDF későbbre részletes tájékoztatást ígért.

Ez az eset is jól bizonyítja, hogy a pártok általánosan alulbecsülik az online kampány jelentőségét. Nem állítom, hogy online kampánnyal választást lehet nyerni, de vannak csoportok akiket ezen a csatornán lehet a leghatékonyabban elérni.

Tovább

Címkék: mdf bokros lajos élő közvetítés kampánynyitó bokros-lajos elo-kozvetites kampanynyito

Mainstreamben a politikai web 2.0 (Frissítve)

Hampuk | 2010. február 06. 12:18

Az utóbbi időben egyre több politikus fedezi fel a web 2.0 es közösségi oldalakban rejlő potenciált. Láthattuk már politikusi óriásplakátokon a világ legnagyobb közösségi oldalainak logoit, nap mint nap jelölnek be minket politikusok.

Tovább

Címkék: facebook orbán viktor twitter mesterházy attila választás 2010 orban-viktor valasztas-2010 mesterhazy-attila

NeoFM új honlappal állt elő - NEM menő!

Hampuk | 2010. február 05. 22:16

A héten vettem észre, hogy elkészült a NeoFm új honlapja. Nem keltett túl nagy visszhangot a szakmában. Ha megnézzük meg is érthetjük, hogy miért. Nem szeretném a magyar "nekem semmi nem tetszik" hozzáállást erősíteni, csupán azt gondolom, hogy az ország egyik legnagyobb lefedettséggel rendelkező rádiójának jobban kéne figyelnie az on-line megjelenésekre is. Főleg úgy, hogy a névválasztása egyértelműen a Mátrixra utal ami pedig nagyon nagyon a kibertérben játszódik.:)

Tovább

Címkék: weboldal rádió radio neo fm neo-fm

Neten barátkoznak a politikusok?

Hampuk | 2010. január 26. 12:42

A hét elején futótűzként sikerült tematizálni a hazai médiát. A Blikktől a TV2-ig rengeteg orgánum hírt adott arról, hogy Orbán Viktor a FIDESZ elnöke regisztrált a Fcebookon. Az igazság az, hogy már hónapokkal ezelőtt regisztráltak.

Tovább

Címkék: politika internet mszp orbán facebook orbán viktor orban bokros lajos választás 2010 orban-viktor valasztas-2010 bokros-lajos

FIDESZ,MSZP nyugdíj hirdetés a Metropolban

Hampuk | 2010. január 16. 13:45

A tegnapi (2010.01.15) Metropolban sikerült találkoznom a két legnagyobb párt politikai hirdetésével. Már az is érdekes számomra, hogy az egymástól teljesen független kommunikációs csapat, hogy tudta pont ugyanakkorra időzíteni a megjelenést. Értem én, hogy valaki leadta a drótot, de azon nem gondolkodtak el, hogy így mind a két hirdetés értékét csökkentették?! Hajtás után megmutatom a hirdetéseket.

Tovább

Címkék: hirdetés mszp fidesz hirdetes

süti beállítások módosítása